Álló, háromszögletű, kék színű katonai pajzs, amelynek alapját zöld színű halom foglalja el; a pajzs mezejében ezüst cserfa, a zöld halomban arany orosz kereszt helyezkedik el. A pajzson három lombú arany korona, amelynek lombjai ekevasakat formálnak. A pajzstartó jobbról arany pálmaág, balról arany búzaszál. A pajzs alatt szalag helyezkedik el a község nevével.

A Tornai-dombság és a Szendrői-hegység határterületén, a Tornaszentjakabot és Viszlót összekötő műútból leágazó út végén, a Debréte-patak völgyfőjében található az egykori Borsod megyéhez tartozó kicsiny zsáktelepülés.

Szláv eredetű neve a debri „völgy” vagy a dub „tölgy”szóból eredeztethető. A település már a 14. században fönnállt, mint a tornai uradalom része. 1409-ben Zsigmond király Ezdegei Pálnak és Berencsi Gergely fiának, Istvánnak adományozta. A középkorban birtokosa volt még Tornai István, aki zálogbirtokba is vette a falut. Majd Mátyás király Szapolyai Imrének és Istvánnak adományozta a tornai uradalmat Debrétével együtt. A 15. században Tornai István, Benedek és János 1469-ben a debrétei részüket elzálogosították Becskeházi (Orros) Jánosnak. A 15. század végén a tornai uradalom részeként a Szapolyaiak, majd Werbőczy István birtoka lett.

Ferdinánd király Vingarti Horváth Gáspárnak adományozta a tornai uradalmat. Horváth Gáspár özvegye 1559-ben az egész uradalmat eladta Mágócsi Gáspár tornai főispánnak és Tamás öccsének. 1560-ban be is iktatták az új birtokszerzőket. A település fele így az uradalommal a Mágócsiak kezére került, míg a másik része továbbra is a Kapy családé maradt. A 16. század végén már Rákóczi Zsigmond az új birtokos. Amikor Bethlen Gábor szerezte birtokul a vidéket, akkor Kornis Zsigmondnak és feleségének adta Debrétét. I. Lipót 1662-ben Keglevich Miklósnak adományozta, illetve adta el 30 ezer forintért a tornai uradalmat, s vele együtt Debrérét is. Így a 18. században Keglevich Miklós (mint a tornai uradalom feje), Semsey Zsigmond és Kátay Ferenc, zálogjogon pedig Bakonyi Ferenc, majd Komjáthy Zsigmond volt a földesura.

A 17. század végére lakossága – a török zaklatása miatt – megfogyhatott, így a 19. század végén a helyi jegyző mindössze körülbelül 230 évesnek tudja a falut. A 18. század első felében lakossága kiegészülhetett új betelepülőkkel, hiszen:” az összes lélekszáma mely három felekezetből álló fel megy 215 lélekre, a nagyobb felekezetű rész Római C. utána Görög C. és Helvét vallású felekezetűek (…) Nyelvre nézve – beszélnek Magyarúl és tótúl.” – írja Holló Károly jegyző.

A kisközség 1950-ig a rakacai körjegyzőséghez tartozott. A tanácsrendszer kialakításakor önállóságát elvesztette, 1950-től Viszló, majd 1966-tól Rakaca társközsége lett. 1989-ben vált ismét önállóvá. Körjegyzőségi hivatala Rakacán található. Napjainkban mindössze 34-en lakják. A 29 lakás 14%-a vezetékes ivóvízzel ellátott, a gáz- és közcsatorna-hálózat nem kiépített. A településen egy kiskereskedelmi üzlet és egy vendéglátóhely található. a távbeszélő vonalak száma 14.

A faluban a Szent Kereszt felmagasztalására 1913-ban épült görög katolikus templomot találjuk. A templom előtti téren áll a reformátusok kis haranglábja, melyet 1930. január 20-án szentelték föl.

A település napjainkig őrzi a két háború közötti népi építőízlést, a lakóházak zöme a cserháti falvakat jellemző kontyolt nyeregtetős, oromdeszkázatos épületet. Debréte a környéken olajütőjéről volt közismert, s idehordták még messzi falvakból is a tökmagot „üttetni”, azaz, hogy olajat nyerjenek belőle. Ez a Göncz-féle hatalmas faszerkezetű prés, a „bálvány” ma is látható és födéllel védik az időjárás viszontagságaitól.

Debréte a 2614. számú közúton érhető el. Busz Rakacáig, vonat Szalonnáig vehető igénybe.